Gyermekkoromban láttam egy filmet, egy sci-fit. Annyira rettenetes volt, hogy néha még most is eszembe jut. Nem emlékszem a címére, de a történet szerint az emberek egy szürke helyen éltek, ahol állandóan esett az eső és kvarclámpával pótolták a napfényt. Az egyik jelenetben az egymást heccelő kamaszok bezárják a szobába a főszereplőt. Közben kint kisüt a nap, emiatt megfeledkeznek róla és amíg mindenki kint rohangál az eső után virágba boruló tájban, addig ő a kisablakon beszűrődő napfényt nézi. Na ettől a jelenettől van nekem a mai napig flahsback- em. Ez onnan jutott eszembe, hogy harmadik napja zavarja a napfény az online munkámat, de mikor végre délután kikapcsolom a gépet és a ventilátor zúgása nem kergeti tovább a megvadult migrént az idegeimen, azonnal elkezd szakadni az eső. Máshogy van, mint a filmben, annyira nem is rossz, kvarclámpa helyett kvarcórám van, de amennyire gyerekként vágytam egy futurisztikus 286-osra hatalmas monitorral, most inkább elolvasnék egy egész könyvet… gyertyafénynél (najó, azért mindennek van határa).