"Ideszokott, mert simogattad"
Nő a feszültség, hogy etetem Kormikát a tanyán. Az persze titok, hogy a legdrágább lazacot adom neki a hűtőből még úszás elött. Nem tartozik szorosan a történethez, de azonnal eladtam neki a lelkem amint megláttam. Talán attól ennyire ellenállhatatlan, hogy a sérüléseivel együtt van bátorsága bújni és dorombolni, de hagyjuk a megfejtéseket.
A kérdés, hogy jobb-e így, hogy ő visszajár ide, de emiatt nem lehet nyitva hagyni a fülledt konyha ajtaját vagy nem jobb? A döntés környezete, hogy a kabócák olyannyira iszonyatosan hangosak, hogy odavan a holiday experience. Nehéz kérdés...
Az egyik délután bal kezem pihentetem egy koktélban, jobbomon Kormika dorombol, a kabócák kurvahangosak, a szakácsnő dúdolva izzad bele a levesbe. Én éppen elfogadó-együttérző szertőkedvesség meditációt gyakorlok, hogy inkább engem pusztítson el az indulat, mint a többi érző lényt, de extrovertált, impulzív másik felem felpattan és egy hatalmasat csap a pálmafára (kezd gyanús lenni, hogy ez a macska az árnyékom). A kabócák repülnek egy csodaszép iskolakört, mint nyaraló pilóták a magángéppel, de az egyik még landolás elött prédává válik. A macskán látszik, hogy ínyenc, egy falatot sem nyelt le (persze ki enne lazac után bogarat?), de elégedetten és félelmetesen jön vissza. Nagyon remélem, hogy én nem idegesítem. A tanyán azóta csend van, a konyhaajtó örökre zárva.