„Vele szemben egy hajléktalan ül és olvas. Az összes szatyra mellette hever a földön. Legalább tizenöt. Ruhája csupa rongy. Könyvet olvas, aminek az a címe: „Economic Science”.” (Loe, 2002, p.172.)
Egy évvel ezelőtt kiderült, hogy a telefonom a tökéletes „kacsakő”. Még soha semmit nem sikerült úgy eldobnom, hogy ilyen szépen repüljön, ennyit pattanjon és úgy csússzon porban és pocsolyában, mint a Steve McQueen Ford Mustangja. Az élmény megfizethetetlen vagy pontosabban itt és most nem lehet olyan élményt venni, mint ami akkor és ott történt. Fizetni mégis kellett. Bementem először a márkaszervízbe, ahol három recepciós lány őrizte a nyitvatartási időt az üresen kongó hightech boltban és mondták is lenyűgözően egyszerre, mint partra vetett szinkronúszók, hogy „tizenhétezerforintlesz” és egy hétre hagyjam ott a telefont. Mosolyogva mondtam a nemet és kiszámoltam, hogy ez a szerviz négyszázhuszonöt forint óránként. Ezekután magával ragadott otthon a DIY és már kerestem is a neten, hogy hol vehetnék csavarhúzót, hőlégfúvót, ragasztót, hátlapot… Egészen biztosan óriási élmény lett volna nagyon drágán teljesen tönkretenni a készüléket, mégsem vágtam bele. Találtam egy másik szervízt, ahol tizennégyezer-kilencszázkilencven forintért négy óra alatt megcsinálták. Ez óránként háromezernyolcszáznegyvennyolc forint. Azonnal igent mondtam. Ezek után a telefon még aznap este beleesett a félbevágott sárgadinnyébe. Persze ehettem volna párizsit is vacsorára, de olyan íze és illata volt, hogy így is megérte.
Loe, E. (2002): Naív. Szuper. (p.172). Scolar Kiadó, Budapest