Egyszer eldöntöttem, hogy inkább antropológus leszek, de a Kisavas egyik kocsmájában hagytam magam lebeszélni... (ennyit elég is tudni az első terepgyakorlatomról).
Akkor még azt hittem, hogy csak az antropológus az, aki igazán érdekes gyógyítókkal és tanítókkal találkozhat úgy, hogy közben nem kell megjátszania magát. Aztán kiderült, hogy úgy is lehet "meredek" terepen dolgozni és értékes embereket megismerni, hogy nem lettem antropológus.
Úgy hallottam, hogy az elszigetelt emberekkel való első találkozás általában kudarcba fullad. Az erőszakos hittérítőt, nevelőt gyakran lenyilazzák, de minimum semmibe veszik. Én nem vagyok jó idomárnak és talán ezért, hagyni szoktam, hogy a másik valamilyen lenyomatot hagyjon bennem, hátha sikerül egy kicsit megismernem. Persze igazán neutrális nem tudok lenni, mert gondolkodásom és nyelvezetem nagyon szoros szövetet alkotnak. Az is lehet, hogy a legtöbb embert zavarja a semlegesség és az ugyanolyanság. De mi lenne, ha azoknak, akiknek biztonságot ad bejósolhatóság, a kiszámíthatóság, a mindig ugyanolyan, adnánk ajándékba egy robotot. És mi lenne, ha a mienk nem kezelne, fejlesztene, tanítana, hanem tanulna.
A kérédés, hogy amit tapasztalt azt hogyan tudjuk meg tőle?